Látóképi-víztározó

Ponty-Centrum Horgász Egyesület

Általános horgászrend 2024.

 

HORGÁSZREND

Érvényes: 2024. január 01-től a 2024. horgászévre a horgászszervezet által horgászati célra hasznosított Látóképi tározó (víztérkód: 09-022-1-1) halgazdálkodási vízterületre

 

A Látóképi-víztározó Debrecen és vonzáskörzetének egyik kiemelkedő környezeti adottságú horgászvize. A víz halgazdálkodási kezelőjének célja, hogy a víztározó hosszú időn keresztül magas színvonalon biztosítson horgászati lehetőséget a helyi horgásztársadalom számára. Ezen túlmenően cél a horgászat lehetőségének nemzetközi szintű megteremtése. A halgazdálkodás során alapvető szempont a horgászigények és a víztér környezeti adottságai nyújtotta lehetőségek, illetve korlátok optimalizálása. A Látóképi tározó táji értékeinek fenntartása, halállományának gyarapodása, és védelme ugyanakkor a horgászok részéről is gondoskodást igényel. Kérjük, hogy a sportszerű és környezettudatos horgászkultúra helyi megerősítésében Ön is legyen partnerünk! Kérje segítségünket, és ha olyasmit tapasztal, ami közös céljainkkal ellentétes, jelezze a halászati őri bejelentő telefonszámon!

Az Egyesület különböző horgászversenyeket is rendez, melynek ideje alatt a vízterületen a horgászatot részben vagy egészben korlátozhatja. A horgászat megkezdése előtt kérjük, a horgászrendről tájékozódni szíveskedjen! A horgászatot megkezdeni csak a szabályok ismeretében szabad.

 

Váltható jegytípusok és azok főbb szabályai 

Kód

Jegytípus

Horgászat időszakára vonatkozó információ

Egyidejűleg használható készségek száma

Darabszám korlátozással védett halfajok naponta* kifogható összes mennyisége (db)

Darabszám korlátozással nem védett őshonos**  halfajok naponta kifogható összes mennyisége (kg)

A területi jegy érvényességi ideje alatt kifogható összes halmennyiség 

(invazív halfajok kivételével)

Jegyár (bruttó) (Ft)

 

Parti halas területi jegyek

252ET

éves felnőtt

nappal

2

2 db, ebből ponty 2 db, egyéb 1-1 db lehet

3 kg

évente 50 kg, ebben süllő legfeljebb 10 db. A harcsa az éves elvihető mennyiségbe nem számít

89000

256ET

éves felnőtt 

kedvezményezett

nappal

1

1 db

3 kg

évente 20 kg, ebben süllő legfeljebb 5 db. A harcsa az éves elvihető mennyiségbe nem számít

45000

221ET

éves ifjúsági

nappal

35000

211ET

éves gyermek

nappal

1

--

2 kg

10 kg

6000

2521N

napi felnőtt 

nappal

2

2 db, ebből ponty 2 db, egyéb 1-1 db lehet

3 kg

8 kg

7900

252EN

éjszakai felnőtt 

éjszaka

7900

2561N

napi kedvezményezett 

nappal

1

1 db

3 kg

8 kg

4000

256EN

éjszakai kedvezményezett 

éjszaka

4000

2211N

napi ifjúsági 

nappal

3000

221EN

éjszakai ifjúsági 

éjszaka

3000

2711N

napi turista 

nappal

5900

271EN

éjszakai turista 

éjszaka

5900

2111N

napi gyermek 

nappal

--

2 kg

2 kg

2000

 

Sportcélú területi jegyek

452ET

éves sportcélú felnőtt

nappal

2

0

0

0

58000

4521N

napi sportcélú felnőtt

nappal

2

4500

452EN

éjszakai sportcélú felnőtt

éjszaka

4500

 

Általános területi jegyek (csak a Ponty-Centrum HE tagjai válthatják)

tisztségviselői és szolgálati jegy az egyesület vezetőségének határozata alapján adható

152ET

éves felnőtt

nappal és éjszaka

2

2 db, ebből ponty 2 db, egyéb 1-1 db lehet

3 kg

évente 50 kg, ebben süllő legfeljebb 10 db. A harcsa az éves elvihető mennyiségbe nem számít

65000

191ET

éves tisztségviselői 

0

192ET

éves szolgálati jegy

0

1921N

napi szolgálati jegy

nappal

8 kg

0

 

Bojlis területi jegyek

35224

24 órás bojlis felnőtt

24 óra

2

0

0

0

7500 

35248

48 órás bojlis felnőtt

48 óra

15000

35272

72 órás bojlis felnőtt

72 óra

22500

 

Kiegészítő jegyek

K5

kiegészítő éjszakai horgászat

éves

egész évben éjszakai (kivéve vasárnap) horgászatra jogosít, parti és sportcélú éves jegyekhez váltható ((kivéve gyerek)

25000

napi

adott napon éjszakai (kivéve vasárnap) horgászatra jogosít,

parti és sportcélú éves jegyekhez (kivéve gyerek) és sport napijegyhez váltható

2500

K8

kiegészítő többlet halelviteli

éves

20 kg többlet halelvitelre jogosít pontyból vagy keszegből, érvényes általános vagy parti éves területi jegy birtokában (kivéve gyerek)

40000

K2

kiegészítő bojlis

24 órára

helyfoglalásra és behúzásra jogosít. Minimum 48 órára váltható, éjszakai horgászatot lehetővé tevő éves jegyekhez (általános, vagy éves + éjszakai kiegészítő jegy) váltható

3600

K1

kiegészítő csónak-használat

a vízkezelő által meghatározott napokon, napkeltétől napnyugtáig csónakos pergető horgászatra jogosít. Parti és sport éves jegyekhez (kivéve gyerek) és sport napijegyhez váltható

3300

*Az éves jegyek esetében a naponta kifogható mennyiség 1 napra, vagyis az adott nap 0.00 órától 24.00 óráig terjedő időre, míg a napi jegyek esetében a jegy érvényességi időszakára vonatkozik. ** Az invazív fajok elvitele azzal a jeggyel is kötelező, amellyel egyébként nem tartható meg hal.

A területi jegyek váltásának személyi feltételei:

 

  • felnőtt területi jegyet csak felnőtt állami jeggyel rendelkező horgász válthat
  • kedvezményezett területi jegyet az állami jeggyel rendelkező 65. életévét betöltött, vagy az állapotát igazoló okmányokat benyújtó értelmi-, mozgásszervi-, vagy hallási-, látási fogyatékos horgász válthat.
  • Ifjúsági területi jegyet a horgászvizsgával és állami jeggyel rendelkező személy válthat, ha a 10. életévét már betöltötte, de a 18. életévét az adott év december 31-ig még nem tölti be, vagy 22. életévének betöltéséig igazoltan nappali tagozatos középfokú vagy felsőfokú tanulmányokat folytat.
  • gyermek területi jegyet gyermek (mentesített) állami horgászjeggyel rendelkező horgász részére váltható ki. Gyermek az a horgászvizsgával nem rendelkező személy, aki a 3. életévét már betöltötte, de a 15. életévét az adott év december 31. napjáig még nem tölti be. Gyermek területi jeggyel csak a horgászat szabályainak betartásáért és betartatásáért felelősséget vállaló felnőtt kísérő felügyelete mellett lehet horgászni.

 

 

  1. Általános szabályozási előírások
  2. A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII.29.) VM rendelet (Vhr.) rendelkezéseit, az Országos Horgászrend és a helyi horgászrend szabályait.

Az Országos Horgászrend kötelező érvényű keretszabály, a helyi horgászrend az Országos Horgászrend szabályaitól megengedőbb szabályokat nem határozhat meg, ugyanakkor az itt meghatározott szabályokat tovább szigoríthatja, illetve kiegészítheti. A horgászversenyekre vonatkozó eltérési lehetőségeket az Országos Versenyszabályzat határozza meg.

  1. A horgászat gyakorlásának alapvető feltétele az érvényes horgászokmányok megléte és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása.
  2. A területi jegy vásárlásával a horgász polgárjogi szerződést is köt a jegy kiadójával, s ennek keretében hozzájárul adatai hatályos jogszabályoknak megfelelő, célhoz kötött kezeléséhez.
  3. A területi jegyhez kiegészítő jegy kizárólag az adott területi jeggyel el nem érhető, előre meghatározott többletszolgáltatások, vagy többlet horgászati lehetőségek biztosítására adható ki. 
  4. A horgász köteles a területi jegy elidegeníthetetlen mellékleteként a helyi horgászrendet, vagy annak kivonatát magánál tartani, vagy a területi jegyet és a horgászrendet kinyomtatás nélkül egy arra alkalmas készülék (tablet, okostelefon) képernyőjén a horgászat időtartama alatt ellenőrzésre bemutatni.
  5. A horgász a horgászat kezdete előtt jogosult és köteles a vízterület aktuális horgászati információinak megismerésére is. Az információ-szolgáltatás az egyesület honlapján (www.latokepito.hu), vagy facebook oldalán (facebook.com/LatokepiTarozo) közzétett módon, vagy a halőrháznál kifüggesztett hirdetmények, felhívások és eseti halőri tájékoztatás útján valósulhat meg.

   Halőri telefonszám (szabálytalanságok bejelentésére is): +36 30 113 1301    

a vízterületi, horgászszervezeti információs elérhetősége: +36 20 433 4460,     www.latokepito.hu,     https://www.facebook.com/LatokepiTarozo

  1. A hal annak jogszerű kifogásával és a zsákmány fogási naplóban történő rögzítésével kerül a horgász birtokába. A rögzítés kizárólag a naplóban történhet. A horgász a fogási naplóját köteles vezetni, az abban található szabályoknak megfelelően. A kifogott halak tömegét egy tizedesjeggyel kell akkor is rögzíteni, ha a fogott hal tömege egész szám (pl. 3,0 kg)
  2. Egy horgász részére évente egy darab éves területi jegy adható ki, vagyis az újra váltásra nincs lehetőség.

 

  1. A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások
  2. Az általános parti horgászatra engedélyezett szakaszokon - bojlis horgászatra kijelölt számozott horgászhelyek kivételével - az érkezés sorrendjében bármely szabad hely elfoglalható. A bojlis horgászatra kijelölt horgászhelyeken csak akkor lehet horgászni, ha arra aktuális foglalás nincs. A külön nem kijelölt horgászhelyek közötti legkisebb előírt távolság - a szomszédokkal történő előzetes megegyezés hiányában - 15 méter. Foglalt hely horgász általi létesítése tilos. Horgászni csak a partról szabad, vízbe menni tilos!
  3. A horgászhely (a készségek helyétől számított min. 8 méteres körzet) csak akkor foglalható el, ha az ott lévő szemét eltakarítása megtörtént.
  4. A horgászhelyen a készségek bedobása, elhelyezése csak úgy történhet meg, ha az másokra nem jelent balesetveszélyt. Amennyiben a horgászhellyel szemköztibeállóban horgász tartózkodik, úgy a készségek bedobása a tómeder képzeletbeli felezővonaláig történhet.
  5. A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett.
  6. Rendkívüli időjárás, árvízi készültség vagy védekezés, környezetvédelmi vagy halegészségügyi veszélyhelyzet, halpusztulás esetén, jogszabály, üzemeltetési szabályzat vagy hatósági határozat érvényesítése okán, továbbá a horgászrend időszaki, hirdetményi módosítása esetén (verseny, munkavégzés) a halgazdálkodásra jogosult a horgászatot, vagy annak módját átmenetileg korlátozhatja. Szintén korlátozott, vagy tiltott lehet bizonyos megjelölt területeken (műtárgyak, zsilipek, befolyó, kikötő) a horgászat. E korlátozás lehet általános, vagy csak meghatározott idősávra, területre kiterjedő. 
  7. A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelését köteles a halőr vagy a halgazdálkodásra jogosult felé azonnal bejelenteni.
  8. A vízminőség védelme érdekében csak megfelelő minőségű (nem romlott) és a szükséges mennyiségű etetőanyag, csaliféleség használható fel. Etetésre száraz magvak, valamint kutyatáp használata szigorúan tilos!  11.01 – 03.31 közötti időszakban a vízbe juttatott etetőanyag mennyisége naponta maximum 1 kg lehet botonként.
  9. Az elvihető hal horgászhelyen történő konyhai előkészítése, feldolgozása tilos.
  10. A horgászat közben keletkezett szemét csak a vízparton elhelyezett tárolóba, lezárt zacskóban helyezhető el. Szemetelésnek minősül a cigarettacsikk és a szotyola-maghéj, valamint a rágó eldobása is. A vízparton a háziállatok által okozott szennyezés eltakarításáról az állattartó köteles gondoskodni. A keletkezett szemetet a horgászat befejezése után minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani.
  11. Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Nyilvánvaló alkoholos befolyásoltság vagy bódult állapot esetén a horgászat folytatása nem lehetséges. Ebben az esetben a hivatásos halőr jogosult hatósági intézkedés kezdeményezésére.
  12. Tüzet gyújtani csak az e célra kiépített helyeken, vagy az arra rendszeresített mobil tűzrakón lehetséges, ha tűzgyújtási tilalom nincs elrendelve. Élő, helyszíni faanyag tűzrakásra nem használható. A tűztérbe szemét nem helyezhető, ott nem égethető. Távozáskor biztosítani kell a tűz teljes eloltását.
  13. A kiépített partvédő kövezés, védmű nem bontható meg, a kövek ideiglenesen sem hordhatók el. A természeti értékek károsítása szigorúan tilos.
  14. A vízparton csak fém és műanyag bottartó használható.
  15. A vízparton, horgászterületen elhelyezett padcsoportok, esőbeállók, stégek, kikötői műtárgyak, egyéb berendezési tárgyak rendeltetésszerű használata, állagmegóvásának elősegítése a mindenkori használók kötelessége.

 

III. Speciális horgászrendi előírások 

  1. A horgászatra engedélyezett időszakok  

Nappali nyitva tartás

Éjszakai nyitva tartás

március 15. – április 25.: 05.30 – 21.00 óra között

április 26. – szeptember 1.: 05.00 – 22.00 óra között

szeptember 2. – szeptember 29.: 06.00 – 22.00 óra között

szeptember 30. – november 3.: 06.30 – 20.00 óra között

november 4. – március 14.: 07.00 – 18.00 óra között 

        február 1. – január 31.:     18.00 – 06.00 óra között 


Az egyes jegytípusok között különbség van az éjszakai horgászati lehetőségek között!  

  1. A Látóképi-tározó területén horgászeszközzel tartózkodni, horgászni csak érvényes területi jegy birtokában szabad. A be- és kilépés, valamint a vízparton gépkocsival történő közlekedés csak a nappali nyitva tartási időben engedélyezett! A be- és kilépéskor, gépjárművel történő be- és kihajtáskor a beléptető kapunál regisztrálni kell.
  2. A Látóképi-tározó területére belépni kizárólag a 33. sz. út felől, a tározó Hortobágyi ágán elhelyezett beléptető kapun keresztül szabad. A tó körül futó út jó állapotának fenntartása érdekében gépjárművel közlekedni maximum 15 km/óra sebességgel szabad!

A horgászhelyeken gépkocsival parkolni csak az úttal párhuzamosan, két kerékkel a stabilizált úton lehet. Az autók és horgászfelszerelések a járművek közlekedését nem akadályozhatják.

A tározó külső, gáthoz vezető földútján a gépjárművel történő közlekedés az időjárástól és az út állapotától függően időszakonként korlátozott vagy tiltott lehet.

  1. A Látóképi-tározó debreceni ágának 500 méter hosszúságban kijelölt vízterülete kíméleti terület, ami a halak ívásának védelme érdekében határoztunk meg. Itt nem csak horgászni, hanem tartózkodni is tilos! Ezen területen 06.15 – 03.01 között, csak az előre meghatározott és kihirdetett időpontokban és módon engedélyezett a horgászat. 
  2. A gát közepétől az 5. sz. behúzós helyig kizárólag a kijelölt, számozott foglalható beállókban szabad horgászni. A tározó debreceni ágának külső részén az 5. sz. behúzós horgászhelytől a kíméleti részig gépjárművel közlekedni tilos, ezen a partszakaszon csak a pergető horgászat megengedett.
  3. A horgászat során általánosan tilos a behúzás, az etetőhajó, etető drón, csónak használata. Erre csak az e célra kijelölt foglalható bojlis helyeken van lehetőség, arra érvényes területi jegy és foglalás birtokában. Ezen túl csónak használat pergető horgászat céljára az arra külön kijelölt és meghirdetett napokon engedélyezett. A behúzás fogalmába tartozik minden, nem dobáson alapuló csali bejuttatási módszer (pl. lufizás)!
  4. A horgászcsónak használója köteles gondoskodni arról, hogy a csónak felszereltsége (mentőmellény, horgony, kötél vagy lánc, vízmerő eszköz, megvilágítás) és műszaki állapota a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfeleljen
  5. A tározó jegén horgászni minden esetben tilos.
  6. A horgászkészségek mellett az egyesületi tagsággal rendelkező horgász alkalmilag 1 db, maximum 1 m2 felületű csalihalfogó emelőhálót is használhat, kizárólag a számára a horgászathoz szükséges, 15 cm-nél nem nagyobb - fogható – csalihalak gyűjtésére.
  7. A horgász a Látóképi-tározón csak az alábbi okmányok és működő felszerelések rendelkezésre állása esetén kezdheti meg a horgászatot: 

- halfogásra jogosító okmányok (horgászkártya, állami horgászjegy és fogási napló, területi jegy), toll

- személyi azonosításra alkalmas arcképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél),

- pontos halmérleg (ami legalább 15 kg-ig mér), mérőszalag, horogszabadításra alkalmas csipesz, éjszakai horgászat esetén lámpa,

- sűrű (max 1x1 cm) szövésű merítőháló és kereskedelmi forgalomban kapható halmatrac,

  1. 15 kg fölötti ponty vagy amur fogását haladéktalanul jelezni kell a halőrnek telefonon, aki a hal egyedi azonosítóval történő ellátásáról rendelkezhet. Szintén értesíteni kell a halőrt 5 kg fölötti csuka vagy süllő, 30 kg fölötti harcsa, 2 kg fölötti compó, vagy bármilyen nem beazonosított halfaj fogása esetén.
  2. Élőhallal csalizni kizárólag akkor szabad, ha a csalihal a Látóképi -tározóból került kifogásra. Csalizásra használható halfajok: vörösszárnyú keszeg, bodorka, dévérkeszeg, karikakeszeg, szélhajtó küsz, ezüstkárász, naphal. Nem a Látóképi-tározón fogott hal vízbe helyezése tilos!
  3. Az egyes horgászati módszerek és eszközök alkalmazásával kapcsolatos korlátozások

Pergető horgászat csak a nappali nyitvatartási időben engedélyezett.

A csónakos pergető horgászatra minden hónap első hétfőjén, november 1 – március 1 között minden hétfőn (kivéve ha az munkaszünet nap), valamint a vízkezelő által kijelölt, előre meghirdetett napokon, napkeltétől napnyugtáig van lehetőség, az alábbi szabályok és feltételek betartásával:

  • érvényes éves általános területi jegy, vagy érvényes éves parti területi jegy csónakhasználati kiegészítő jeggyel jegy, vagy sport területi jegy csónakhasználati kiegészítő jeggyel
  • horgászni a tó Debreceni ágában a kíméleti terület kezdetéig, valamint a mély víz egészén lehet, a Hortobágyi ágban csónakkal tartózkodni tilos.
  • a csónakos horgászat során a fogott halat megtartani tilos (még ha azt a területi jegy egyébként lehetővé is tenné), azt a vízbe haladéktalanul és sértetlenül vissza kell helyezni. 
  • a csónak meghajtására kizárólag elektromos üzemű csónakmotor használható, robbanómotor használata szigorúan tilos! 

Behúzós horgászat szabályai

Speciális behúzós (bojlis) horgászatra egész évben, minden nap kizárólag az erre a célra kijelölt, számozott előre foglalható helyeken van lehetőség az alábbi feltételek és szabályok betartásával:

  • A helyfoglalás minimum 48 órára szólhat. Az előre foglalt helyeken horgászni az első nap 12.00 órától, az utolsó nap 10.00 óráig lehet. 
  • bojlis 24, 48 vagy 72 órás területi jegy, vagy érvényes parti vagy sport éves területi jegy éjszakai és bojlis kiegészítő jeggyel, vagy érvényes éves általános területi jegy bojlis kiegészítő jeggyel, vagy érvényes éves általános tisztségviselői területi jegy, 
  • csónak használata helykeresés, a szerelék bejuttatása, etetés, és fárasztás céljából engedélyezett! Etetőhajó mind etetésre, mind a szerelék bejuttatására használható. 
  • a csónak meghajtására kizárólag elektromos üzemű csónakmotor használható, robbanómotor használata szigorúan tilos! 
  • a behúzás a partra merőlegesen a szomszéd horgász zavarása nélkül történhet, oldalra eltérni csak a horgászhelyen belül szabad.
  • a bojlis (behúzós) horgászat során a fogott halat megtartani tilos (még ha azt a területi jegy egyébként lehetővé is tenné), azt a vízbe haladéktalanul és sértetlenül vissza kell helyezni. 
  • halbölcső vagy vastag párnázott peremes halmatrac, nagyméretű sűrű szövésű merítőháló, sebfertőtlenítő megléte
  1. A halgazdálkodási hatóság engedélye alapján a pontyra vonatkozó tilalmi időszak nincs.
  2. A törvényben meghatározott fajlagos tilalmi időszakokra és a kifogható legkisebb méretekre vonatkozó szabályok az állami jegy és fogási naplóban találhatóak. A Látóképi tározóra érvényes, jogszabályoktól eltérő fogási korlátozás*:

Halfaj

Alsó méretkorlát

Felső méretkorlát

napi darabszám korlát

Fajlagos tilalmi időszak**

Ponty (Cyprinus carpio)

30 cm

8 kg 

2

-

Balin (Aspius aspius)

40 cm

4 kg

1

03. 01 - 04. 30.

Compó (Tinca tinca)

nem vihető el

nem vihető el

0

05. 02 - 06. 15.

Harcsa (Silurus glanis)

60 cm

-

1

05. 02 – 06. 15.

Csuka (Esox lucius)

50 cm

4 kg

1

02. 01 - 03. 31.

Fogassüllő (Sander lucioperca)

40 cm

4 kg

1

03. 01 - 04. 30.

Kősüllő (Sander volgensis)

nem vihető el

nem vihető el

0

03. 01 - 06. 30.

Sügér (Perca fluviatilis)

nem vihető el

nem vihető el

0

03. 01 - 04. 30.

Amur (Ctenopharyngodon idella)

50 cm

8 kg

1

-

Pisztrángsügér (Micropterus salmoides)

nem vihető el

nem vihető el

0

-

 

* Az éves elvihető mennyiséget átlépni tilos, az a hal, mellyel az éves mennyiség meghaladná az engedélyezettet, már nem tartható meg.

  A harcsa az éves elvihető mennyiségbe nem számít.

** 03.01 – 04.30 között a ragadozó halak védelme érdekében azok horgászata nem megengedett sem élő, sem műcsalis horgászmódszerrel! Ezen időszakban csak a pisztrángsügér műcsalis horgászata, valamint a harcsa horgászata 20 cm-nél nagyobb csalihallal megengedett.

  1. A horgászat során a hely jelölésére használt eszközöket, tárgyakat a horgászat befejezése után a vízből minden esetben el kell távolítani.
  2. A horgászhely folyamatos, távolról is jól látható, ugyanakkor a többi horgász és az élővilág számára nem zavaró megvilágítása az éjszakai horgászat teljes időtartama alatt kötelező.

 

  1. Halvédelmi előírások
  2. A drótszák, valamint épített fém haltároló (ketrec) használata hal tartására tilos.
  3. A gyári műcsalik rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos.
  4. Ragadozóhal-horgászatnál az indokolatlan nyeletés tilos.
  5. Készségenként csak egy darab, maximum háromágú horog (gyermek területi jegy birtokában maximum egyágú horog) alkalmazható. Harcsa horgászata során botonként 2 db, maximum háromágú horog használható. A pergetéshez használt műcsali legfeljebb három darab, háromágú horoggal szerelt lehet.
  6. Hal- és Környezetvédelmi okok miatt a horgászat során versenyzői engedéllyel nem rendelkező horgász számára fonott főzsinór és fonott előtétzsinór használata – pergető módszer és harcsa horgászat kivételével- tilos. Fonott zsinór csak a horogelőke elkészítéséhez használható. Ólombetétes zsinór (leadcore) használata tilos!
  7. A szereléket úgy kell összeállítani, hogy a zsinór esetleges szakadása után a hal ne szenvedjen sérülést (ólom-, etetőkosár elhagyó szerelék).
  8. Szonár használata egész évben megengedett.
  9. A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. Őrzöttnek, illetve felügyeltnek minősül a horgászkészség, ha a horgász vizuális kapásjelző esetén haladéktalanul, hangjelzéses kapásjelző esetében az észleléstől számított legrövidebb időn belül bevághat, illetve megkezdheti a hal fárasztását. Ha a horgász a horgászhelyét elhagyja, abban az esetben a horgászkészséget halfogásra alkalmatlan állapotba kell hozni, a végszereléket ki kell venni a vízből. 
  10. A halnak indokolatlan sérülést, szenvedést okozni tilos. A megfogott hal tetszőleges megjelölése, csonkítása, kínzása tilos. A megfogott és kifogott halakkal úgy kell bánni, hogy a számukra okozott fizikai sérülés ne haladja meg a horgászmódszerből adódó szükséges minimumot. Tilos vágóhorgot, halkiemelő fogót (lip grip) használni, azt a horgászhelyen (csónakban) tartani. A darabszám-korlátozással védett halak kiemeléséhez a merítő szák használata kötelező. Tilos a halat szemgödörnél fogva, kopoltyúfedő alá nyúlva kiemelni, fogni.
  11. A szabályosan kifogott és így megtartható halak cseréje, a vízparton, horgászhelyen belüli átadása és ajándékozása, valamint a kifogott hal értékesítése tilos. Cserén azt kell érteni, amikor a hal már szákba (ragadozó esetén szájbilincsre) került és azt a horgász a horgászhelyén a később kifogott halra kívánná átcserélni. Átadáson ingyenes halátadás értendő egy másik, szintén horgászati jogosultsággal rendelkező személy részére. Ajándékozáson egy horgászati jogosultsággal nem rendelkező személy részére történő átadás értendő. Értékesítésen a hal ellenérték fejében történő átadása értendő, az átvevő személyétől függetlenül.
  12. Horogra kívülről és nem a szájban akadt halat megtartani tilos.
  13. A megtartott halakat maradandó sérülést nem okozó módon élve kell tartani, vagy azonnal le kell ölni. Tilos a békéshalakat pányvázni, felbilincselni, azok élve tartásához kötelező a haltartó szák használata. A merevítő karikával ellátott szák, illetőleg a pontyzsák használata különösen ajánlott. 

A megtartani nem kívánt halat – szervezett horgászverseny kivételével – azonnal vissza kell helyezni a vízbe. Azt a megfogott halat, amely valamely korlátozás miatt nem tartható meg, a horogtól óvatosan és gyorsan megszabadítva, vagy ha ez sérülésmentesen nem lehetséges, akkor a zsinórt a szájnyílás előtt elvágva kíméletesen és azonnal vissza kell engedni a vízbe akkor is, ha sérült, beteg, vagy esetleg elpusztult.

  1. A visszaengedéskor a halat csak akkor szabad elengedni, ha az már az egyensúlyi helyzetét önerőből fenn tudja tartani, valamint mozgása (szabadulási reflex) beindult.
  2. Egyidejűleg legfeljebb a területi jegy szerint 2 napi darabszám- és mennyiségi korlátozásnak megfelelő mennyiségű hal, és legfeljebb 48 órán át tárolható addig, amíg a horgász maga is a helyszínen tartózkodik. Egy haltartó szákban egyidejűleg csak egy horgász zsákmánya tárolható. Szájbilincsre csak ragadozó halat szabad fűzni. Egy szájbilincsre állatjóléti okok miatt csak egy hal tehető. A szabályosan kifogott (elvinni kívánt) halat a vízpartról elszállítani csak gyors és kíméletes leölés után szabad.

 

  1. Horgászetikai előírások
  2. Fajlagos tilalmi időszakban a védelmet élvező, illetve ívó halfajra, valamint méretkorlátozással védett halfajok méreten aluli egyedeire célzottan horgászni etikátlan és tilos. Amennyiben az adott horgászhelyen sorozatosan méreten aluli vagy fajlagos tilalom alatt álló hal akad horogra, a halállomány kímélése érdekében horgászati módszert, illetve szükség szerint horgászhelyet kell változtatni.
  3. A horgász egyéni felelőssége a választott célhalaknak megfelelő, halkíméletet is biztosító horgászeszközök és horgászfelszerelések alkalmazása, a horgászat teljes időtartama során a horgászatra alkalmas fizikai állapot fenntartása.
  4. A horgász erkölcsi és etikai kötelessége más horgász segítése, a tapasztalatok átadása, az idős horgásztársak és a gyermekhorgászok támogatása.
  5. Horgászcsónak használata csak megfelelő sebesség megválasztásával, más horgásztársak és víziközlekedők veszélyeztetése, vagy zavarása nélkül történhet. A horgászcsónak tulajdonosa köteles gondoskodni arról, hogy a csónak felszereltsége és műszaki állapota a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfeleljen.
  6. A horgászfotók elkészítésekor ügyelni kell arra, hogy esztétikus, a hal megbecsülését is kifejező fényképek készüljenek el. A helyes fotón a háttér a víz és a vízpart természeti környezete, ahol belógó, szétdobált felszerelés, cigaretta, étel és ital, szemét nem látható. A horgász a halat csak térdelve, féltérden vagy guggolva; mellmagasságban és vízszintesen a halbölcső, vagy halpaplan felett tartja. A hal objektív felé történő „kitartása” nem esztétikus, a helyes távolság a súly megtartását is segítő félkarnyi. A hal legyen tiszta, így a sarat, fűszálakat, nyálkát, esetleges vért friss vízzel le kell öblíteni róla. Nem készülhet etikus fotó cigarettával a szájban, vagy a halat ronggyal  megfogva. A fotózás során fokozottan ügyelni kell a halak kíméletes kezelésére, mozgatására, mert a nagy példányok leejtésre, nyomásra az átlagos méretű halaktól sokkal érzékenyebbek. A legfontosabb a hal védelme, ha a szakszerű gyors fotózás nem biztosítható, akkor a halat haladéktalanul vissza kell engedni.
  7. Más fogott halával rekordfogást bejelenteni, illetve egyedül fényképet csináltatni etikátlan és tilos.
  8. A színezett fertőtlenítők használata csak a fotózás után támogatott. Ekkor a hal minden látható sebének fertőtlenítése is ajánlott, az esetleges élősködők eltávolítása mellett.
  9. A hivatalos haljellel ellátott, vagy a helyi horgászrendben előírt méretű halak fogásának bejelentése, az adatszolgáltatás teljesítése a horgász és a halgazdálkodási hasznosító közös érdeke. E haljel eltávolítása csak jogszerű kifogás (halelvitel) esetén lehetséges, de a bejelentés ekkor is kötelező.

 

  1. A kiemelt szabályszegési cselekmények és irányadó szankcióik 
  2. A horgász a területi jegy jogosultjaként a horgászat megkezdésével elismeri a horgászatra vonatkozó országos és helyi szabályok ismeretét és vállalja azok maradéktalan betartását. Tudomásul veszi, hogy 
  3. a) a tározó üzemeltetőjének halőrei jogosultak a horgász okmányainak, zsákmányának, felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére. Az ellenőrzési jog a kísérők, látogatók tekintetében is fennáll. A halászati őröket és társadalmi halőröket hatósági feladatot ellátó személyként fokozott jogi védelem illeti meg,
  4. b) köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre,
  5. c) róla - külön jogszabályi feltételek fennállása esetén - a hivatásos halőr kép-, video-, hangfelvételt készíthet,
  6. d) jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott jogerős halgazdálkodási hatósági bírság, vagy eltiltás esetén, továbbá a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerülhet, illetve a területi jegy váltásától a maximum 5 évre eltiltható. 
  7. A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás minimális és maximális mértéke:

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

3-5 év

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1-5 év, de legalább az eltiltás idejének a duplája

Felső méretkorlátozás megsértése 

1-5 év

Darabszám korlátozás megsértése

Mennyiségi korlátozás megsértése

Bármilyen horgászattal kapcsolatos adatszolgáltatásnál valótlan személyi adat közlése, rögzítése, horgászokmány meghamisítása, azon a személyi adatok módosítása         

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés az itt külön nem nevesített cselekmények esetében

1-3 év, 

de legalább az eltiltás ideje

Hal jelölése, csonkítása

1-3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)

Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása

Alsó méretkorlátozás megsértése

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Egyéb, az Országos Horgászrend keretében rögzített tilalom megsértése

3 hónap-1 év

Egyéb, az Országos Horgászrend szabályain túli, a halgazdálkodásra jogosult által a helyi horgászrend keretében, illetve konkrét versenyszabályzatban meghatározott szabályszegés

  1. Az Országos Horgászrend alkalmazása keretében a területhasználatra, az egyes szolgáltatások igénybevételére, a természet- és környezetvédelemre vonatkozó és a horgászetikára vonatkozó tilalmi előírások megszegése esetén a visszavonás, eltiltás alkalmazása halgazdálkodási hasznosítói mérlegelés kérdése azzal, hogy az 1 évnél rövidebb eltiltással szankcionálható szabályszegés alapján megindított halgazdálkodási hasznosítói eljárás indokolt esetben nem helyettesíti szakhatósági eljárás, vagy feljelentés kezdeményezését.
  2. A halgazdálkodási hasznosítói eljárásoknál a döntésre jogosult a szabályszegés összes körülményének ismeretében az Országos Horgászrend keretei, illetve a helyi horgászrendi keretek között dönt az eltiltás mértékéről.
  3. Az egy horgászat alkalmával elkövetett több önálló szabályszegés esetén a cselekményekre kiszabható eltiltások időtartama összeadódik, de az eltiltás maximum 5 év lehet.
  4. Amennyiben egy horgász egy szabályszegés elkövetése és szankcionálása után újra elköveti bármelyik szankcionált cselekményt, a második alkalommal az eltiltás a kétszeresére, de maximum 5 évre emelkedik. Amennyiben egy horgász a korábbi eltiltástól számított 3 éven belül újabb szabályszegést követ el, az eltiltás mértéke legalább 2 év, de maximum 5 év lehet.
  5. A visszavonásra, illetve a területi jegy váltásától való eltiltásra minden esetben a tényállást és a horgászrendi hivatkozást, valamint az eltiltás időtartamát tartalmazó hivatalos halgazdálkodási hasznosítói döntéssel és az erről szóló értesítéssel kerülhet sor.
  6. A halgazdálkodási hasznosítói visszavonás és az eltiltás nem helyettesíti, de nem is követeli meg a horgászegyesületi fegyelmi szabályzatokban meghatározott eljárásokat, tagi jogkövetkezményeket.

 

VII. Záró rendelkezések

  1. A területi jegy kiadója, illetve a halgazdálkodási hasznosító horgászszervezet, mint jogi személy az általa kezelt területeken bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal. A horgászok a vízparton, horgászterületeken elhelyezett berendezési tárgyakat,  horgászati- és vízilétesítményeket kizárólag a saját felelősségükre használhatják.
  2. A területi jegyek megváltásával a tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla horgászati tevékenysége, annak ellenőrzése kapcsán a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet, a törvényi előírások betartásával.
  3. Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint a rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok és MOHOSZ választmányi határozatok, továbbá a helyi horgászrendek és az egyesületi fegyelmi szabályzatok előírásai és rendelkezései az irányadók.

 

Debrecen, 2024. január 01.

 

Halőrház  telefonszáma: +36 20 433 4460

Halőri telefonszám: +36 30 113 1301

Tógazda telefonszáma: +36 30 599 3314

www.latokepito.hu,    facebook.com/LatokepiTarozo